Szombathelyi Haladás


Mészöly Géza: Komoly múltú csapat ellen szép győzelmet arattunk


2016.10.07. 18:10
haladas.hu

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás vezetőedzője a muraszombati, NK Maribor ellen 3-0-ra megnyert edzőmérkőzést.

- Nagyon szervezett volt a csapat, remekül védekezett, különösen az első félidei játékkal voltam elégedett - mondta Mészöly Géza. - Gaál Bálint meccs eleji szép szabadrúgásgólja lökést adott a csapatnak. Az első 45 percben sokszor sikerült eldugnunk a labdát a szlovének elől. Szünet után kicsit beszoroltunk, de amint labdát szereztünk, veszélyesek voltunk. Majd a hajrában újabb két góllal biztosítottuk be győzelmünket. Egy komoly múlttal rendelkező, nemzetközi szinten is ismert együttes ellen szép győzelmet arattunk - még akkor is, ha a Maribor válogatott játékosai nem léptek pályára. Ami a felkészülést illeti, nagyon örülök, hogy az elmúlt hetet sem vették lazára a fiúk, becsülettel dolgoztak, csakúgy mint ezen a héten. A munka megkoronozása volt a mai győzelem. Rózsa Dániel ma is magabiztos volt, 0-0-nál akadt egy fontos védése. Gaál Bálint góllal tért vissza sérüléséből, David Williams sokat dolgozott, Stef Wils pedig Bosnjak Predraggal együtt jól összefogta a védelmet. De az egész csapatot dicséret illeti.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink