Szombathelyi Haladás


Törött kézzel játszott a Haladás védője


2016.09.27. 11:02
haladas.hu

A Gyirmót elleni mérkőzés elején eltörött Polgár Kristóf orsócsontja, az első diagnózis szerint körülbelül öt hét kihagyás vár rá.

A hétvégi bajnoki ötödik percében egy megkerülős csel után a jobb szélen felfutó Polgár Kristóf ütközött a gyirmóti Présingerrel Ádámmal, a Haladás védője elesett, ellenfele pedig véletlenül rálépett a kezére.

- Akkor még egyáltalán nem éreztem azt, hogy komolyabb gond lehet, ugyan ápolni kellett - rögzítőkötést kaptam a kezemre - de folytattam a játékot - mondta honlapunknak Polgár Kristóf. -  A félidő későbbi részében egyre jobban fájt az alkarom, a bedobásoknál pedig már nem is tudtam teljesen kinyújtani a kezemet. A szünetig bírtam, ezután kénytelen voltam cserét kérni - emlékszik vissza az első játékrész történéseire a fiatal hátvéd.

                                   Polgár Kristóf nem véletlenül maradt a földön: eltörött az orsócsontja. Fotó: Németh Szabolcs

Polgár a második félidőt már a soproni kórházban töltötte.

- Megvan a diagnózis: eltörött az orsócsontom, csütörtök-péntekig lesz gipszben a kezem, utána kapok rá egy „lazább kötést”, azért, hogy könnyebben menjen a mozgás. A szakmai stábbal még egyeztetnem kell, hogy a következő hetekben milyen jellegű gyakorlatokat végezhetek, de az biztos, hogy a labdás edzések kimaradnak, talán a hasizom,- és a lábra erősítés megy majd – összegzett Polgár Kristóf.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a válogatott világbajnoki selejtezői miatt a bajnokságban három hét szünet következik.

- Valamiért ennek így kellett történnie, most arra koncentrálok, hogy minél előbb felépüljek, remélem a törött alkarom gyorsan összeforr, de a visszatérést semmiképpen sem szeretném elkapkodni – tette hozzá Kristóf.  

További hírek

Megtekintés
Soroksáron a Haladás

A Merkantil Bank Liga labdarúgó NB II. 26. fordulójában vasárnap 16 órai kezdettel a Szombathelyi Haladás a Soroksár SC vendége lesz.
0 0 0 2024.03.29. 10:20
Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink