Szombathelyi Haladás


Hali-döntetlen az ukránok ellen

Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen a Szombathelyi Swietelsky-Haladás 1-1-s döntetlent játszott az ukrán elsőosztályú FC Stal ellen.

Szombathelyi Swietelsky-Haladás–FC Stal Dnyiprodzerzsinszk 1-1 (1-0). – Unterschützen, 200 néző, felkészülési labdarúgó-mérkőzés, vezette: Gerst.

Szombathelyi Swietelsky-Haladás: Rózsa – Angyal, S. Wils, Hegedűs, Bosnjak – Iszlai,  Szellák – Tóth Martin, Calvente, Halmosi – Williams.

II. félidő: Rózsa (Lévai, 60.) – Kovács, Jancsó, Jagodics, T. Wils – Szőke, Overgoor – Rácz, Németh M., Tihanyi – Gaál. Edző:Mészöly Géza.

A Haladásban csereként lehetőséget kapott a hétfő óta ismét Szombathelyen készülő Thomas Wils, ám a belga középpályás jövője továbbra is bizonytalan. Próbajátékon szerepel a vasiaknál a Dunaújváros 19 éves középpályása, Szellák Soma.

Az első húsz percben mezőnyjáték folyt a pályán, a kapuk nem forogtak veszélyben. A 23. percben megszerezte a vezetést a Haladás. Hegedűs tértölelő, 30 méteres passzal indította a bal szélen Halmosit, aki a labdaátvétellel megelőzte a védőket, remekül adott középre, a jobb oldalon berobbanó Williams kapásból, hét méterről a bal sarokba lőtt (1-0). Ezt követően is jobbára mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, a 33. percben Halmosi remek labdát adott Calventének, aki lövés helyett le akarta kezelni a passzt, ám elcsúszott a lába alatt a labda. Az ukránok is veszélyeztettek, Rózsa egy nyolcméteres lövést ütött ki bravúrral a léc alól. Majd Bosnjak-Halmosi volt a labda útja, a középpályás 12 méteres bombáját védte az ukrán kapus.

A szünetben Rózsa kivételével teljes sort cserélt Mészöly Géza. Jól kezdték a második félidőt a szombathelyiek, Tihanyinak, Gaálnak is volt lehetősége a gólszerzésre. A folytatásban kiegyenlített küzdelmet láthattak a szurkolók, a 80. percben egy jobb oldali beadás után az érkező ukrán csatár nyolc méterről a jobb felső sarokba fejelt (1-1). Küzdelmes mérkőzést vívtak a csapatok, a nagyobb helyzetek a vasiak előtt adódtak.

– Délelőtt még edzettünk, ennek tükrében elégedett lehetek, hasznos napon vagyunk túl. Örülök, hogy támadásban többet nyújtottunk, mint az előző két mérkőzésen, nem csak a gól miatt mondom ezt, hanem mert helyzeteket dolgoztunk ki. Emellett védekezésben is hatékonyak voltunk – hasznos meccset játszottunk a kemény ukránok ellen. Fiataljaink is helytálltak, és több olyan taktikai elemet is viszontláttam, amelyeket edzésen gyakoroltunk.  – értékelt Mészöly Géza.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink