Szombathelyi Haladás


Lezárta a meccset


2019.08.22. 15:20
PA

A Szombathelyi Haladás támadója, Eszlátyi István találatával végképp elillantak a szolnoki remények.

Mindössze húsz percre volt szüksége Eszlátyi Istvánnak, hogy becserélését követően megszerezze első bajnoki gólját a Haladásban. A nyáron Mosonmagyaróvárról igazolt támadó az 56. percben állt be Novák Csanád helyett, majd a 76. percben belőtte csapata harmadik gólját a Szolnok ellen - ezzel egyszersmind le is zárta a találkozót.

- Azt éreztem, hogy az első perctől kezdve kézben tartjuk a mérkőzést - mondta Eszlátyi István.- Aztán amikor beálltam, már könnyebb dolgom volt, hiszen csapattársaim arra már jócskán lefárasztották az ellenfél játékosait. A mester azt kérte tőlem, hogy próbáljak meg beindulni, tartsam meg a labdákat és persze ha tudok, rúgjak gólt. Örülök, hogy sikerült betartanom az utasításait és találatommal segítettem a csapatot is. A gólom? Németh Márió szépen becselezte magát a bal oldalon lövésig, szerencsére jól helyezkedtem és a kapus által kiütött labdát az üres kapuba csak be kellett passzolnom. Mivel ez volt az első gólom, valamivel vendégül kell látnom a fiúkat, és bár sűrű a versenynaptár, erre valamikor sort kerítünk,

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink