Szombathelyi Haladás


Munkában a stáb


2019.07.17. 22:10
PA

A Haladás vezetőedzője, Supka Attila szerint néhány jó igazolással sikeresek lehetnek a zöld-fehérek.

Múlt csütörtökön nevezték ki a Szombathelyi Haladás vezetőedzői posztjára Supka Attilát. A szakember múlt héten még csak kívülről figyelte csapatát, az edzéseken és az edzőmeccseken Desits Szilárd másod­edző irányított. Hétfőtől viszont már a kétszeres magyar bajnok szakember tartja az edzéseket és készíti fel a csapatot.

– A múlt heti tréningeken még csak benyomásokat igyekeztünk szerezni Híres Gábor kollégámmal és beszélgettünk a játékosokkal – mondta Supka Attila. – Azt lehetett látni, hogy a fiúk kizárják a gondokat, maximálisan odateszik magukat és mindent megpróbálnak annak érdekében, hogy a rajtra minél jobb állapotban legyenek. Ez azóta sem változott. Már csak két és fél hét van a rajtig, de Desits Szilárd korábban jól dolgozott a fiúkkal, erre pedig lehet építeni. Az elkövetkező időszak elsősorban arról szól, hogy megtaláljuk az alapcsapatot. Elsődleges kérésem volt, hogy a jelenlegi keretet egyben tartsuk. És mindenképpen szükség lenne – persze ha már megoldódtak az egyéb problémák – két-három új futballistára. Néhány minőségi igazolással egy jó szezont futhatunk – ebben úgy gondolom, minden jó helyezés és eredmény benne van. Hogy milyen futballt játszunk majd? Jó kérdés, de egyelőre még csak ismerkedek a csapattal. Úgy gondolom, az a játék, amit próbáltam más csapattal is játszani, itt is sikerre vezethet. Agresszívan, már az ellenfél térfelén megpróbálunk labdát szerezni, leszűkítve a területet, hogy minél előbb a kapu elé kerüljünk. Ezt meg lehet valósítani, de csak akkor, ha fizikálisan és mentálisan is jó állapotban van a csapat.

Supka Attila Sopronban él, de pár napja szombathelyi lakosnak vallhatja magát.

– Noha nincs messze a két város egymástól, nem ingázok, nem pazarlom az energiám nap mint nap utazásra, feleségemmel már be is költöztünk szombathelyi lakásunkba – folytatta. – Ehhez a munkához egész ember kell.

 

További hírek

Megtekintés
A listavezetőhöz látogatunk

A labdarúgó NB I. 5. fordulójában vasárnap 19 órakor a Szombathelyi Haladás a listavezető Aqvital FC Csákvár otthonában lép pályára.
0 0 0 2019.08.24. 10:20
Megtekintés
Lezárta a meccset

A Szombathelyi Haladás támadója, Eszlátyi István találatával végképp elillantak a szolnoki remények.
1 0 0 2019.08.22. 15:20

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink