Szombathelyi Haladás


Munkába álltak a lányok


2019.07.09. 22:50
Pum András

Elkezdte a felkészülést a 2019/20-as bajnokságra a Haladás-Viktória FC női NB I-es csapata. A vasiak leigazolták a bronzérmes Diósgyőri VTK középpályását, Tóth Alexandrát.

Kellemes, futballra tökéletesen alkalmas, már-már hűvös időben tartotta az első nyári edzést a Király Sportlétesítményben Simon Attila, a Haladás-Viktória FC vezetőedzője. A legutóbbi bajnokság negyedik helyén végző vasiakra másfél hónapos felkészülés vár, a bajnokság augusztus 24-én rajtol.

Az edzésen egy új és egy régi-új arc bukkant fel. Előbbi a legutóbb Diósgyőrben játszó középpályás, Tóth Alexandra. A 29 éves stabil válogatott futballista korábban a Győrben, az MTK-ban, Ausztriában a Südburgenlandban, Izlandon a Fylkirban és a Reykjavíkban is szerepelt. A magunk mögött hagyott bajnokságban 22 NB I-es mérkőzésen lépett pályára Diósgyőrben, két gólt szerzett. Mostantól a vasiakat erősíti.

A régi-új arc pedig a korábban Szombathelyen, legutóbb Győrött futballozó 19 esztendős középpályás, Böcskei Nikoletta, aki a vasiakkal készül – és vélhetően szerződést is kap. Böcskei jelenleg súlyos sérülése utáni rehabilitációját végzi. Távozott a védekező középpályás Fábián Dóra, aki az Astrába tart és a második számú kapus, Dömsödi Petra. Dömsödi Ausztriában dolgozik tovább.

– A hosszú ideje sérült játékosaink közül Tálosi Szabina elkezdte a tréningeket, és Hei­ke Manhart is napokon belül csatlakozik hozzánk – mondta Simon Attila. – A keret tagjai a múlt héten – a korábban megkapott programjuk alapján – egyénileg futóedzéseket végeztek, így az első tréningre nem leeresztett állapotban érkeztek vissza. Az első edzésen 4×1200 méteres futáson kívül kétkapus játékot is vezényeltem. A héten még csak ráhangoló edzések lesznek, jövő héttől viszont már csúcsterhelést kapnak a labdarúgók. A program szerint hétfőn, kedden és csütörtökön egy-egy, szerdán és pénteken két-két edzést tartok, szombat pihenőnap, vasárnap pedig edzőmeccset vívunk. Ami a játékosmozgást illeti, biztos vagyok abban, hogy Tóth Alexandra remekül pótolja majd Fábiánt. Dömsödi távozása viszont komoly érvágás, kevés ilyen képességű második számú kapust találni. A válogatott Bíró Barbara mellett kevés lehetőséget kapott, ezért is távozott. Tehát Dömsödi helyére igazolnunk kell egy kapust.Elsősorban külföldi csapatok ellen vívunk felkészülési mérkőzéseket, de a Haladás VSE és a Király SZE utánpótlás-fiú­csapataival is kétkapuzunk majd.

                                         Tóth Alexandra csatlakozott női csapatunkhoz

A Haladás-Viktória nyári edzőmérkőzései. Július 21., Beltinci, 18.00: ZNK Pomurje (szlovén)–Haladás-Viktória. 27., Pozsony, 15.00: Slovan Bratislava–Haladás-Viktória. 30., Prelog, 18.00: VFC Split (horvát)–Haladás-Viktória. Augusztus 10., Király Sportlétesítmény (még nincs időpont): Haladás-Viktória–Győri ETO.

További hírek

Megtekintés
Soroksáron a Haladás

A Merkantil Bank Liga labdarúgó NB II. 26. fordulójában vasárnap 16 órai kezdettel a Szombathelyi Haladás a Soroksár SC vendége lesz.
0 0 0 2024.03.29. 10:20
Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink