Oross Márton szerint egy görcsoldó gól kellene
szóljon hozzá2011. november 21., 13:15
A csatár Rózsa Dánielben bízik

Utolsó öt bajnokiján mindössze két pontot gyűjtött a Haladás Sopron Bank együttese, ezzel a teljesítménnyel pedig azt érte el a csapat, hogy immáron csupán három pont az előnye  a kiesőhelyen tanyázó Siófok előtt. Ráadásul az öt bajnokin mindössze három(!) gólt szereztünk - Nagy II. Gábor egyszer és Goran Vujovics két alkalommal talált az ellenfél hálójába. Igaz, az öt meccsen beszedett hat gól nem mondható rossznak, de amíg elöl eredménytelen a csapat, nem nagyon lépünk feljebb a tabellán.

A Hali egyik támadójának, a 31 esztendős Oross Mártonnak sem megy igazán ősszel a futball, a csatár 12 meccsen lépett pályára ősszel, ötször kezdő, hétszer csere volt, egyszer nem vetette be Aczél Zoltán vezetedző. A támadónak azonban egyelőre adós a gólokkal, még nem mattolta az ellenfelek hálóját a 2011/2012-es bajnokságban.

- Azért ne felejtsük hogy nehéz ellenfelek ellen fociztunk, de a Diósgyőr és  Debrecen ellen így sem vallottunk szégyent, igaz, a Pécs, és főleg a Kaposvár elleni döntetlen nagyon fájó számomra - mondta Oross Márton. - Tudtuk, hogy a Pécs elsősorban bekkelni fog a Rohonci úton, ezért múlt héten a védekezést szinte nem is gyakoroltuk, ellenben a szélről belőtt labdákat és a támadásvezetést annál inkább. De mint tudjuk, egy tétmérkőzés más mint egy edzés, így ami a tréninget sikerült, a bajnokin már nem. Tóth Peti és Guzmics Ricsi hátul középen remekül megoldotta feladatát, a pécsieknek nem is akadt helyzetük, sajnos elöl nekünk sem sikerült betalálnunk, pedig a lehetőségeink megvoltak hozzá. Nem is tudom mi kellene ahhoz, hogy végre ismét elkapjuk a fonalat. Illetve dehogynem tudom: egy gól. Fontos lenne, hogy mi szerezzük az első találatot, szerintem - bár most sem görcsös a játékunk - egy góltól még felszabadultabbá válnánk és végre nyernénk is. 1999 bajnoki találatnál leragadtunk, lehet, hogy a jubileumi, 2000. gól  átka ül rajtunk. Úgyhogy kérvényezni kellene az MLSZ-nél, hogy Rózsa Dani a meccs elején lőhessen egy gólt, amit a másik kapus, Sánta Andris barátom egalizál, és 1:1-ről indulna a meccs... Komolyra fordítva a szót: úgy látom, a játékunkkal az ősszel nem volt különösebb probléma, az táblázaton előbbre álló csapatok ellen sem vallottunk szégyent. A Debrecent és a Diósgyőrt már említettem, de a  Videotonnál is jobban játszottunk, a Győr ellen a második félidő a mienk volt. Pénteken a Honvédhoz látogatunk, és miután a Pécs ellen csak egy pontot kasszíroztunk, Kispesten muszáj lenne nyerni.. Jómagam mondjuk minden meccsen nyerni akarok, tehát ha a Pécset megvertük volna, akkor is győzelemre törnék Kispesten.Három és fél éve futballozom Szombathelyen, nem emlékszem olyan csapatra, akit legalább egyszer ne vertünk volna meg, tehát kérdem én: miért ne nyerhetnénk pénteken? Masszív, jó csapat a Honvéd, gyors játékosokkal, és elöl a gólveszélyes Torghelle Sándorral.

- Ami a saját őszi teljesítményemet illeti: nem lehetek elégedett - jelezte Oross. - A nyári alapozást egy sérülés miatt szinte teljesen kihagytam, a bajnokság elején sem tudtam még játszani, aztán hol csere, hol kezdő voltam, de mondom: nem vagyok elégedett a játékommal.

Egy hasonló Oross-gólra lenne szükség a Honvéd otthonában is. Fotó: Bonyhádi Zoltán

- Természetesen tudjuk, hogy szurkolóink zúgolódnak, de higgyék el, minket még jobban bánt a sikertelenség - folytatta Oross. - Keressük az okokat, becsülettel dolgozunk az edzéseken, az nem lehet, hogy ennek előbb-utóbb ne legyen eredménye. Ugyanakkor csak úgy tudunk előrelépni, ha mindenki a saját dolgával foglalkozik: a játékos focizik, a szurkoló pedig szurkol.  Egyébként előfordul amikor egy csapat úgy szerez gólokat, hogy abszolút  nem érdemli meg, a csatárt mondjuk agyonrúgják és úgy pattan be róla a labda. Van amikor semmi sem sikerül - mi most ebben a passzban vagyunk, de remélem, hogy már Kispesten fordul a kocka. Ami eddig kifelé pattant, péntektől már befelé pattan.

(PA)

Cimkék:




Hozzászóló neve*
Webcím
pl: http://www.valami.hu
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Keresés



Szombathelyi Haladás mérkőzései

Wiener Neustadt - Szombathelyi Haladás
Felkészülési-mérkőzés, Sonnhofen
2013. június 28., péntek, 18.30


Szombathelyi Haladás - Budapest Honvéd 1:1
NB I-es bajnoki-mérkőzés, Rohonci út

2013. június 1., szombat, 16.00

Az OTP Bank Liga állása

1. GYŐRI ETO FC 28 17 7 4 53-31 58

2. VIDEOTON FC 28 15 6 7 46-21 51

3. MTK BUDAPEST 28 14 6 8 40-28 48

4. BUDAPEST HONVÉD 28 14 6 8 46-35 48

5. DVSC-TEVA 28 14 4 10 44-30 46

6. FERENCVÁROSI TC 28 12 9 7 46-32 45

7. KECSKEMÉT 28 11 8 9 40-37 41

8. HALADÁS 28 10 10 8 34-26 40

9. ÚJPEST FC 28 10 8 10 39-41 38

10. DVTK 28 9 10 9 29-36 37

11. MVM-PAKS 28 8 11 9 40-36 35

12. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 28 9 6 13 32-36 33

13. PMFC-MATIAS 28 8 7 13 29-42 31

14. LOMBARD PÁPA 28 7 6 15 25-44 27

15. FGSZ SIÓFOK 28 6 4 18 30-60 22

16. EGRI FC 28 3 6 19 23-61 15




Szombathelyi Haladás II. mérkőzései

Szombathelyi Haladás II.?



ZTE - Szombathelyi Haladás II. 1:1
NB II-es bajnoki-mérkőzés, Zalaegerszeg
2013. június 1., 19.30

Az NB II. Nyugati-csoportjának állása

1. PUSKÁS AKADÉMIA 28 20 7 1 56-17 67

2. KOZÁRMISLENY 28 18 4 6 53-26 58

3. GYIRMÓT FC GYŐR 28 16 5 7 55-36 53

4. ZTE FC 28 15 4 9 48-33 49

5. FC AJKA 28 13 9 6 33-25 8 48

6. TATABÁNYA 28 12 8 8 42-31 44

7. SVSE-GYSEV 28 12 7 9 43-38 43

8. SZTK-ERIMA 28 13 3 12 47-42 42

9. CSÁKVÁR 28 12 4 12 39-40 40

10. HALADÁS II. 28 11 7 10 39-41 40

11. VESZPRÉM FC 28 9 7 12 50-50 34

12. BKV ELŐRE 28 8 6 14 34-51 30

13. GYŐRI ETO II. 28 6 7 15 39-47 25

14. KAPOSVÁR II. 28 5 8 15 28-48 23

15. BAJAI LSE 28 5 2 21 28-72 17

16. PAKS II. 28 3 4 21 20-57 13


Galéria ajánló
A Haladás, az Illés Akadémia és a Király SZE együttműködése
A Haladás, az Illés Akadémia és a Király SZE együttműködése
ZTE - Szombathelyi Haladás II. (1:1) NB II-es bajnoki-mérkőzés
ZTE - Szombathelyi Haladás II. (1:1) NB II-es bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Honvéd (1:1) NB I-es bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Honvéd (1:1) NB I-es bajnoki-mérkőzés
Haladás II. - Szigetszentmiklós (1:1) NB II-es bajnoki-.mérkőzés
Haladás II. - Szigetszentmiklós (1:1) NB II-es bajnoki-.mérkőzés
Videó ajánló
Szombathelyi Haladás - Budapest Honvéd (1:1) NB I-es bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Budapest Honvéd (1:1) NB I-es bajnoki-mérkőzés
Újpest - Szombathelyi Haladás (0:1) bajnoki-mérkőzés
Újpest - Szombathelyi Haladás (0:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Lombard-Pápa (2:1) bajnoki-mérkőzés
Szombathelyi Haladás - Lombard-Pápa (2:1) bajnoki-mérkőzés
PMFC-Matias - Szombathelyi Haladás (0-2) bajnoki-mérkőzés
PMFC-Matias - Szombathelyi Haladás (0-2) bajnoki-mérkőzés
Gólszámláló
2062
Közösség
Haladás webring
  1. Lurkó UFC
    www.lurkoufc.hu
  2. HVSE Utánpótlás Labdarúgó Szakosztály
    www.upfoci.haladas.hu
  3. Illés Béla Football Akadémia
    www.illesfociakademia.hu
  4. Vas Népe
    www.vasnepe.hu
  5. Haladás.net szurkolói oldal
    haladas.net
  6. B-közép szurkolói oldal
    bkozep.gportal.hu
  7. Király Sportlétesítmény
    www.kiralysport.hu