Szombathelyi Haladás


Haladás-MTK: a tények


2019.04.12. 16:40
PA

Klubunk ezúton szeretne néhány fontos dolgot tisztázni a szombati bajnokival kapcsolatban.

Egyes médiákban, és az MTK szurkolói részéről a mai nap folyamán érthetetlen támadások érték a Szombathelyi Haladást az MLSZ  - egyébként bölcs - döntése kapcsán.

Nos, ezzel kapcsolatban nem árt néhány tényt megismerni.

1. Az MTK korábban jelezte klubunk felé, hogy a csapatukat és a szakmai stábukat elérő vírusos betegség miatt kérni fogja a szombati bajnoki elhalasztását. Egyúttal a fővárosi kék-fehérek vezetői sportszerű módon azt is közölték klubunkkal: tisztában vannak nehéz helyzetünkkel és a helyünkben ők sem támogatnák a szombati találkozó más időpontban való megrendezését.

2. Teljesen indifferens volt, hogy a Haladás is beleegyezik-e a meccs elhalasztásába vagy sem - ugyanis a végső szót ilyen esetekben az MLSZ mondja ki. Azaz teljesen mindegy, hogy ebben az esetben klubunknak mi lett volna az álláspontja.

3. Az MTK április 22-ét (kedd) vagy 23-at (szerda) javasolta a meccs megrendezésének időpontjául. Ám mivel csapatunk április 20-án (szombat) Debrecenben, majd 27-én (szombat) Kisvárdán játszik bajnokit, a hosszú, többezer kilométeres buszútak miatt ezt a verziót - adott esetben - eleve nem tudtuk volna támogatni.

4. Csapatunk annak ellenére is játszani akar, hogy a sérült futballisták mellett eltiltott labdarúgónk is van, sőt néhány játékosunkat az MTK futballistáit is megtámadó vírus szintén ledöntötte a lábáról.

Végezetül pedig: az egyik honlapon megjelent egy eset az MTK-val kapcsán, amikoris 2016 februárjában a Paks kérésére az MTK belement a meccs elhalaszátásába. Valóban, de akkor szó szerint életveszélynek lettek volna kitéve a két csapat futballistái, ugyanis az egyik paksi játékos a törökországi edzőtáborban egy szobában lakott egy afrikai légióssal, akitől a gyanú szerint életveszélyes TBC-fertőzést kapott. A klub egy dolgozójánál szintén veszélybe került - nos, a két csapat játékosainak egészége miatt halasztottak akkor.

 

 

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink