Szombathelyi Haladás


A nyerőember


2019.04.07. 17:00
Pum András

A Szombathelyi Haladás középpályása, Rui Pedro a Puskás Akadémiának két, a Diósgyőrnek egy gólt rúgott.

Remek formában van a Haladás, a mieink utolsó mérkőzésükből négyet megnyertek, csupán a listavezető FTC otthonában szenvedtek vereséget. A jó szereplés egyik fő letéteményese a fővárosi zöld-fehérektől fél évre kölcsönvett Rui Pedro. A 30 éves portugál középpályás tavasszal négy gólt szerzett csapatunkban, ebből hármat a legutóbbi két fordulóban. A Puskás Akadémia ellen kétszer talált be - s kihagyott egy tizenegyest is - míg Diósgyőrben három pontot ért a találata.

- Úgy gondolom az első félidő nagyon jól sikerült, már akkor megszerezhettük volna a vezetést, de elhibáztuk helyzeteinket - mondta Rui Pedro. - A második félidő elején ugyan a Diósgyőr nagyon beleerősített, mégsem éreztem, hogy veszélyben lenne a meccs, úgy láttam, végig kontrolláltuk a játékot. Úgy érzem megérdemeltük a győzelmet. A gólom?Nos, Habovda a rövid sarok felő lőtte be a szögletet, a kapus éppen elémütötte és onnan már nem volt nehéz dolgom: gyakorlatilag üres volt a kapu. Ami a folytatást illeti, megyünk tovább, onnan akarjuk folytatni az MTK ellen, ahol Diósgyőrben abbahagytuk. Nincs még vége, dolgozunk tovább, hiszünk a bentmaradásban!

A Haladás hátránya már csak hat pont a bentmaradást érő tizedik helytől.

                            Rui Pedro gólja döntött Diósgyőrben Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba

 

További hírek

Megtekintés
Egy félidőnyi jó futball

A női labdarúgó NB I. 15. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Haladás Viktória hazai pályán 3-2-re kikapott a Szegedtől.
0 0 0 2024.04.17. 21:00
Megtekintés
Hétközi meccs a női NB I.-ben

A női labdarúgó NB I. 15. fordulójából elhalasztott mérkőzésén szerdán 16 órakor a Haladás Sportkomplexumban a Haladás Viktória a Kész-St. Mihály-Szegedet fogadja.
0 0 0 2024.04.16. 13:50

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink