Szombathelyi Haladás


Tiszta vizet a pohárba


2019.04.03. 15:40
haladas.hu

Illés Béla többségi tulajdonos és Tóth Miklós ügyvezető igazgató adott tájékoztatás klubunk valós anyagi helyzetéről.

Utóbbi négy bajnokijából hármat megnyert a Szombathelyi Haladás. Noha a vasiak változatlanul utolsó helyen állnak a tabellán, hátrányuk 11 pontról nyolcra csökkent a még bent maradást jelentő tízedik helytől – tehát még van esély. Az utóbbi hetekben viszont komoly anyagi gondokról, likviditási problémákról, tartozásokról szóltak a hírek. És arról is, hogy pénzhiány miatt nem is tudják befejezni a bajnokságot. Mivel néhány sajtóorgánumban a valóságtól meglehetősen elrugaszkodott információk láttak napvilágot, a Szombathelyi Haladás többségi tulajdonosa, sportigazgatója, Illés Béla, valamint Tóth Miklós ügyvezető igazgató tiszta vizet öntött a pohárba.

- Nem vitás, hogy vannak pénzügyi nehézségeink, melyek több okra vezethetők vissza - mondta Tóth Miklós. - A tavalyi esztendőben kezdődtek az anyagi problémáink. Ugyanis 2018-ban a névadó szponzorunk nem újította meg támogatói szerződését, ami jelentős érvágás volt. De sorolom tovább: megszűnt az Magyar Labdarúgó Szövetség fiatal és magyar labdarúgókra szóló ajánlása, ami éves szinten ugyancsak 200 milliós bevétel kiesést jelent klubunk számára. MLSZ előírás, hogy női csapatot is kell indítanunk, ezért üzemeltetjük a Haladás-Viktória FC női NB I-es labdarúgócsapatát is, ami szintén nem kevés kiadással jár. Leírhatatlan az örömünk az új stadion megépülése kapcsán. Sajnos az önkormányzat az ezzel kapcsolatos kiadásainknak csak egy részét támogatja. Szombathely városa tavaly 75 millió forinttal támogatta a stadionbérlést és 50 millióval az üzemeltetési költséget. Ám ez nem volt elég a stadion fenntartási költségekre, így a futballklubnak még megközelítőleg 100 millió kiadást jelentett a stadion. Ugyanakkor cáfolom a médiában megjelent 800 millió forintos tartozást, nagyságrendileg lényegesen kevesebb az összeg - ami március 31-ig bezárólag 95 millió forint összegű tartozást jelent a klubnak.

                        Tóth Miklós és Illés Béla ismertette a valós helyzetet Fotó:Szendi Péter/Vas Népe

Többen felvetették, hogy mi történt a korábbi játékos eladásokból származó bevételekkel? Hová „tűntek” azok a pénzek?

- Mindig is úgynevezett kiscsapat volt a Haladás – mondta Illés Béla. – Emiatt a bevételek egy része a játékos eladásból származott, és mivel a jó teljesítmény hatására kapósak futballistáink, nehéz volt őket megtartani. Azt mindenképpen kihangsúlyoznám, hiába nevelkedtek a labdarúgóink az Illés Akadémián, az értük kapott teljes összeg a Szombathelyi Haladás Kft számlájára folyt be egy korábbi megállapodás értelmében. Az akadémiát működtető Illés Sportalapítványnak egy forint bevétel sem jutott ebből, a játékos eladásokból befolyt teljes összeg a labdarúgóklub folyamatos működtetéséhez kellett. A Haladás Labdarúgó Kft gazdálkodását a könyvvizsgáló és a Felügyelő Bizottság folyamatosan ellenőrzi. A bizottságban általunk delegált személy nincs, az önkormányzat és a másik tulajdonos által delegált személyek dolgoznak benne. A játékos eladásból származó bevételeket és annak felhasználását rajtuk kívül esetileg az önkormányzat és annak gazdasági bizottsága is vizsgálta, illetve adó ellenőrzésünk is folyamatosan van, ők szintén rendben találták.

További hírek

Megtekintés
Egy félidőnyi jó futball

A női labdarúgó NB I. 15. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Haladás Viktória hazai pályán 3-2-re kikapott a Szegedtől.
0 0 0 2024.04.17. 21:00
Megtekintés
Boldog Születésnapot, Boni!

Ma, április 17-én ünnepli születésnapját a Szombathelyi Haladás védője, Csonka Bonifác. Boldog Születésnapot kívánunk, Boni
0 0 0 2024.04.17. 13:40

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink