Szombathelyi Haladás


Saláta Kornél a szlovák-magyarról


2019.03.20. 14:00
Pum András

Csütörtökön 20.45-kor (M4 Sport) Szlovákia ellen idegenben megkezdi Európa-bajnoki selejtezősorozatát a magyar válogatott. Saláta Kornél nyilatkozott a várható esélyekről.

Nem csak a játékosok, a szurkolók is nagyon készülnek a csütörtök esti, nagyszombati mérkőzésre. A vendégszektorba szóló 2000 belépő az értékesítés napján pár óra alatt elfogyott, az ország valamennyi szegletéből indulnak drukkerek a mérkőzésre. Szombathelyről is jónéhányan felkerekednek majd. Ami Marco Rossi együttesét illeti, Szalaiék szerda délelőtt Telkiben edzettek, Szlovákiában viszont már nem tréningeznek.  A magyar és a szlovák válogatott eddig összesen négy mérkőzést vívott egymással, két döntetlen mellett két szlovák siker született. Mindkét együttesben lesznek hiányzók, a Michal Hapal szövetségi kapitány irányította szlovákoknál három rutinos futballista – Martin Skrtel, Tomas Hubocan és Adam Nemec – is lemondta a válogatottságot. Persze így is maradtak klasszisok, az Internazionale védője, Milan Skriniar és a volt nápolyi játékos, a télen Kínába szerződött Marek Hamsík egyaránt nemzetközi szinten jegyzett játékos. A magyar oldalon sérülés miatt Fiola Attila (Vidi) és Sallai Roland (Freiburg) hiányzik, sokat várnak viszont az osztrák bajnokságban remeklő Szoboszlai Dominiktól. 

A Szombathelyi Haladás 34 esztendős belső védője, a garamkövesdi születésű Saláta Kornél 40-szer futballozott a szlovák válogatottban és két gólt szerzett. Először 2008-ban, Svájc ellen lépett pályára a szlovák nemzeti tizenegyben. Tagja volt a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon szerepelt szlovák keretnek, a Paraguay elleni csoportmeccsen 83 percet játszott. Részt vett a 2012-es franciaországi Európa-bajnokságon is, ahol a Németország elleni nyolcaddöntőben csereként beállva hat percet játszott.

– Mivel mindkét csapatnak ez az első mérkőzése a sorozatban, nem hiszem, hogy egymásnak esnek a felek, inkább kivárnak, óvatosan futballoznak – mondta Saláta. – Szoros találkozóra számítok, sokat számít, ki szerzi az első gólt – az a csapat megnyugszik és akár meg is nyerheti a találkozót. A korábban a Liverpoolban futballozó Skrtellel korábban rendszeresen beszéltem, a jelenlegi válogatott kerettagok közül is sok ismerősöm van, de velük nem annyira szoros a kapcsolatom. A mostani keretből Skriniar, Hamsík, Kucka és Lobotka a meghatározó futballisták, rajtuk sok múlik. Magyarországon sokkal nagyobb a várakozás a meccs iránt mint Szlovákiában, és a felvidéki magyarok is nagyon várják a találkozót. Jómagam Szombathelyen nézem majd a mérkőzést és hogy kinek drukkolok? A jó focinak!

 

További hírek

Megtekintés
Soroksáron a Haladás

A Merkantil Bank Liga labdarúgó NB II. 26. fordulójában vasárnap 16 órai kezdettel a Szombathelyi Haladás a Soroksár SC vendége lesz.
0 0 0 2024.03.29. 10:20
Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink