Szombathelyi Haladás


Két góllal nyertek a lányok


2019.03.17. 21:50
haladas.hu

A női labdarúgó NB I. 14. fordulójában a Haladás-Viktória FC a második félidőben kerekedett felül a Szent Mihályon.

Haladás-Viktória FC–Szent Mihály 2-0 (0-0). – Szombathely, Király Sportlétesítmény, 100 néző, női NB I-es labdarúgó-mérkőzés, vezette: Somogyi.

Haladás-Viktória: BÍRÓ – Kiss Zs. (Kopcsándi, 25.), BALOGH, HORTI, Sitku – Fördős – Szakonyi, Tóth A., RÁCZ, Öreg (Harsányi, 83.)– Siklér. Edző: Simon Attila.
Szent Mihály: Schildkraut – Miron, Vass (Sávai, 91.), Boros, Szil – Koprena (Pilán, 81.) Bartalis, Lipták, Sweatman – Horváth H., Micic (Görög, 78.). Edző: Hódi Mihály.

Noha az első félidőben labdabirtoklásban a szombathelyiek a szegediek fölé nőttek, a párharcok nagy részét a vendégek nyerték, így főleg a Szent Mihály akarata érvényesült. 

Szünet után feljebb tolták védekezésüket a vasiak, és ekkor már több helyzetet is kialakítottak és pontrúgások után is veszélyesek voltak. Beszorították saját tizenhatosukra a szegedieket, érett a gól. A 68. percben Tóth Alexandra passzolt Szakonyihoz, a támadó a jobb oldalról egy csel után 14 méterről a jobb felső sarokba lőtt (1-0). Támadásban maradtak a hazaiak és a 90. percben bebiztosították győzelmüket. Rácz átadását Siklér balról, 11 méterről a jobb sarokba lőtte (2-0). Gólszerzők: Szakonyi (68.), Siklér (90.).

A Haladás-Viktória megérdemelren gyűjtötte be a három pontot.

                                              Siklér Kinga gólját ünneplik a viktóriások

Simon Attila: – Örülök a győzelemnek, amely önbizalmat adhat a soron következő FTC és Győr elleni mérkőzésekre.

További eredmények: Győri ETO–MTK 1-6, Astra–FTC 1-3, Diósgyőri VTK–Magyar Labdarúgó Egylet 5-0.

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink