Szombathelyi Haladás


Egy gól és egy kiállítás margójára


2019.03.17. 00:10
Pum András

A Szombathelyi Haladás válogatottsági rekorder kapusa úgy véli: az FTC első gólját leshelyzet előzte meg, a kiállítása pedig jogtalan volt.

Akárhogy is nézzük: a mérkőzést befolyásoló ítélet volt, amikor a 70. percben Lovrencsics Gergő gólját megadta Karakó Ferenc játékvezető, majd amikor a reklamáló Király Gábort két sárga lappal kiállította. A probléma ugyanis az, hogy a ferencvárosi jobbhátvéd egyébként jól eltalált lövésénél - mint az a videófelvételeken is látszik - egy hazai játékos sétálgat a Haladás ötösénél, éppen Király előtt. Egy másik pedig az ötösön belül áll. Ugyan előbbi futballista nem ért a labdához, de lesen volt és zavarta a kapust a védésben. Ráadásul Király Gábor - elmondása szerint - nem sértette meg a játékvezetőt, nem kellett volna kiállítani.

- Az elsó gól lesszituációból született és ugye évközben a csapatok számára tartanak játékvezetői előadásokat, amelyeken azt tanítják, hogy amennyiben úgy érezzük, hogy valami olyan dolog történik, amit szóvá kell tennünk, azt jelezzük a játékvezetőnek - mondta Király Gábor. - Most is teljesen normális hangnemben szóltam Karakóhoz, egyetlen szitokszó, vagy káromkodás nem hagyta el a számat. Mondtam, hogy ketten lesen álltak. Azt kérte, menjek el onnan. De mondtam: akkor is ketten lesen álltak, kérdezze meg a partjelzőt. Erre előhúzta a sárga lapot, mire mondtam: akkor is lesen álltak, nézzétek vissza, hogy les volt. Újra mondta, hogy menjek innen, mire én is megismételtem, hogy akkor is les volt. Erre felmutatta a piros lapot. Ez volt körülbelül a 890. meccsem és soha nem voltam kiállítva. 

                       Király Gábor nem értette Karakó Ferenc döntéseit. Fotó: Nemzeti Sport/Balogh László

További hírek

Megtekintés
Soroksáron a Haladás

A Merkantil Bank Liga labdarúgó NB II. 26. fordulójában vasárnap 16 órai kezdettel a Szombathelyi Haladás a Soroksár SC vendége lesz.
0 0 0 2024.03.29. 10:20
Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink