Szombathelyi Haladás


Bizonyítani akarnak


2019.03.14. 14:40
haladas.hu

A Szombathelyi Haladás támadó középpályása, Németh Márió tisztában van a szombati esélyekkel, ám bízik a csapatban.

– Amire mindenképpen építkezhetünk, amiben bízhatunk az a Budapest Honvéd és az Újpest ellen mutatott második félidei játékunk – mondta a lila-fehérek ellen egyenlítő gólt szerző Németh Márió. – Tisztában vagyunk vele, hogy a szombati bajnoki esélyese a Fradi, de előfordult már, hogy az utolsó megverte az elsőt – miért ne történhetne meg velünk is? Muszáj nyernünk, a döntetlennel ugyanis nem sokra megyünk. Az FTC remek erőkből álló együttes, olyannyira, hogy Böde Dániel és Davide Lanzafame sem stabil kezdő - ez azért sokat elárul egy csapat kvalitásáról. Nem igazán van gyenge pontjuk, ráadásul az utóbbi meccseken nem csak kidolgozták, hanem értékesítették is helyzeteik nagy részét. Viszont mi két győzelem után érkezünk, a sikerek annyi pluszt mindenképpen adtak, hogy elhittük: jobb csapatok ellen idegenben is képesek vagyunk nyerni és képesek vagyunk hátrányból fordítani is. Meggyőződésem, több van a csapatunkban - már ősszel is több volt - mint amit mutattunk. Ezt be is akarjuk bizonyítani a listavezető ellen. Még harcolunk a bentmaradásért.

                          Németh Márió és társai két siker után lépnek pályára a Groupama Arénában
 

További hírek

Megtekintés
A listavezetőhöz látogatunk

A labdarúgó NB I. 5. fordulójában vasárnap 19 órakor a Szombathelyi Haladás a listavezető Aqvital FC Csákvár otthonában lép pályára.
0 0 0 2019.08.24. 10:20
Megtekintés
Lezárta a meccset

A Szombathelyi Haladás támadója, Eszlátyi István találatával végképp elillantak a szolnoki remények.
1 0 0 2019.08.22. 15:20

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink