Szombathelyi Haladás


Rácz Zsófia: 100!


2019.03.14. 00:05
Pum András

A Haladás-Viktória FC női NB I-es labdarúgócsapatának támadó középpályása a Ciprus Kupán Mexikó ellen ünnepelte 100. válogatottságát

A 30 éves Rácz Zsófia először 2006 és 2012 között futballozott először a Viktóriában – két bajnoki címet és három Magyar Kupa-elsőséget szerzett. Majd a német Lübarsban és Duisburgban, aztán a PSV Eindhovenben légióskodott. Tavaly nyáron tért haza Hollandiából Szombathelyre. Amellett, hogy a vasi zöld-fehérek meghatározó játékosa, a válogatott alapembere: március 4-én Larnacában a Ciprus Kupán Mexikó (3-3) ellen lejátszott mérkőzésen ünnepelte 100. válogatottságát. Első mérkőzését a nemzeti tizenegyben 12 esztendővel ezelőtt, éppen ezen a napon, március 14-én, Szlovákia ellen játszotta.

– Emlékszem a debütálásomra, Vágó Attila szövetségi kapitány irányítása alatt 2007-ben álltam be Szlovákia ellen a 62. percben – mondta Rácz Zsófia. – Azon a találkozón 3-2-re nyertünk, de ennél is emlékezetesebb volt a harmadik összecsapásom, amikor már tétmeccsen, Európa-bajnoki selejtezőn kezdőként végig a pályán voltam Olaszország ellen. Noha 3-0-ra kikaptunk, nagy élmény volt egy ilyen kaliberű együttes ellen futballozni. Azóta több emlékezetes mérkőzést is játszottam, így emlékszem egy franciák elleni idegenbeli összecsapásra, a 12 ezer szurkoló előtt, remek hangulatban futballoztunk. Vagy amikor Észak-Írország ellen a 93. percben szerzett tizenegyesgóllal nyertünk – a büntetőt nekem sikerült kiharcolnom. De felejthetetlennek bizonyult a 100. válogatottságom is Mexikó ellen, fordulatos, jó meccset játszottunk. A 100 mérkőzés során a középpálya több posztján is szerepet kaptam, volt egy időszak amikor jobbszélsőt is játszotta, de az igazi posztom a középpálya tengelyében van. Őszintén szólva korábban nem gondolkodtam azon, hány válogatottságig juthatok, de amikor már 90 felett jártam, akkor persze eszembe jutott, hogy elérhetem akár a százat is. Rengeteg remek játékossal játszottam a válogatottban, közülük is kiemelném Tóth Alexandrát, Tálosi Szabinát, Vágó Fannit, Jakabfi Zsanettet és Fenyvesi Evelint. A jelenlegi válogatottban sok a technikás futballista, nagy élmény velük együtt játszani.

Rácz Zsófiát Berkesi Judit elnökségi tag (jobbról) és Markó Edina szövetségi kapitány köszöntötte Cipruson. Fotó: mlsz.hu

A válogatottsági ranglistát Hummel-Smuczer Angéla vezeti 126 fellépéssel, mögötte Pádár Anita (125) és Vágó Fanni (112) áll. Rácz vajon meddig szeretne eljutni?

– Nem tűztem ki célt, egy biztos: szeretném még gyarapítani válogatott fellépéseim számát – mondta Rácz. – Ugyanúgy azon sem jár az agyam, meddig futballozom még. Ameddig úgy érzem, hogy motivált vagyok és a teljesítményemet sem érheti kritika, addig biztos. Sajnos még sem Európa-bajnokságon, sem világbajnokságon nem szerepeltem – nagyon jó lenne kijutni végre egy világversenyre. Az Eb-selejtezőn nehéz csoportba kerültünk, de úgy érzem, Svédország, Izland és Szlovákia ellen is lehet esélyünk – szeretnénk felborítani a papírformát és az első két hely valamelyikén végezni. Ami a Haladás-Viktóriát illeti, csapatommal érmes helyezésben gondolkodok. Az FTC kimagaslik a mezőnyből, de a többi csapat ellen bármi előfordulhat. Vannak tehát terveim klubcsapatommal és a válogatottal is

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink