Szombathelyi Haladás


Szinte kifutott a világból örömében


2019.03.12. 20:50
haladas.hu

Az Újpest ellen két gólt szerző Funsho Bamgboye újabb gólokra és győzelmekre vágyik.

- Kellő ösztönzéssel küldött a pályára Horváth Ferenc - mondta a Nemzeti Sportnak Funsho Bamgboye - Azt mondta, nincs veszítenivalónk, menjünk neki az Újpestnek, mert a félelem és a gyáva futball sosem párosult még eredménnyel. Természetesen örülök, hogy az első labdaárintésem ilyen jól sikerült, a védő kivárt, a kapus is bizonytalankodott, ezt használtam ki. A második gól szebb volt, hiszen remek akció végén kaptam meg a labdát Ivanovtól. Jobbal átvettem, ballal meg a jobb sarokba lőttem. Csodálatos érzés fogott el, szinte kifutottam a világból örömömben, még a mezlevétel miatt kapott sárga lap sem érdekelt igazán. Csak az, hogy vert helyzetből álltunk fel és megnyertük a meccset. Jól érzem magam Szombathelyen, s azt hiszem a közönség is kedvel, ám, hogy így is maradjon, újabb gólok meg győzelmek kellenek. Szombaton az FTC ellen még nehezebb dolgunk lesz, de semmi sem lehetetlen - a Groupama Arénában is jó eredményt akarunk elérni,

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink