Szombathelyi Haladás


"Amíg matematikai esélyünk van, nem adjuk fel"


2019.02.06. 20:30
haladas.hu

Az Illés Akadémia növendéke, Nyári Patrik örült, hogy debütálhatott az NB I-ben, de csalódott a vereség miatt.

A Szombathelyi Haladás saját nevelésű labdarúgója, Nyári Patrik pályafutása első felnőtt NB I-es bajnokiján lépett pályára szombaton a Kisvárda ellen - mindössze 17 évesen mutatkozhatott be a legjobbak között. Az ifjú futballista kezdőként 63 percet kapott a bizonyításra.

- Decemberben edzhettem először a felnőttek között – tudtuk meg Nyári Patriktól. - Aztán jött egy kis szünet, majd egyre több alkalmam volt bizonyítani, a törökországi edzőtáborba pedig már a csapattal tarthattam. Bevallom, az elején nem volt könnyű számomra, úgy éreztem akkor, kevésbé bíznak bennem a társak – éppen ezért keményen dolgoztam. Ma már nincs gond, befogadott a csapat, mindenkivel el tudok beszélgetni, az idősebbek segítenek, tanácsot adnak - az edzéseken pedig már mindenki bátran rám meri passzolni a labdát.

- A tavaszi szezonnyitó megelőző héten a másodedző már felkészített arra, hogy van esélyem bekerülni a kezdőbe – folytatta az ifjú középpályás. - Izgultam, de az edzéseken igyekeztem bizonyítani. Egész héten a cseresorban voltam az edzéseken, aztán a mérkőzés előtti utolsó foglalkozáson a kezdők között kaptam helyet. Tehát valamelyest számítottam arra, hogy kezdő leszek a Kisvárda ellen, de amikor Horváth Ferenc kihirdette a csapatot az öltözőben, mégis a torkomban dobogott a szívem. Óriási élmény volt kifutni a pályára ennyi ember előtt ebbe a szép stadionba - ráadásul a szurkolók parádés hangulatot teremtettek! Az első 10-15 percben kerestem a helyemet, izgultam, de aztán rendeztem a gondolataimat, és sikerült csak a játékra koncentrálni. Próbáltam hasznos tagja lenni a csapatnak.

                                       Nyári Patrik a Kisvárda ellen debütált az első osztályban

- Sajnos a vége nem úgy sikerült, ahogyan elterveztük – sóhajtott nagyot Nyári Patrik. - Kikaptunk, elvesztettünk egy fontos meccset, és a szurkolóknak sem sikerült kiszolgálnunk. Amekkora nagy örömöt okozott a bemutatkozásom, annyira szomorú voltam a mérkőzés után. Úgyhogy eléggé furcsára sikeredett az NB I-es debütálásom. Szentgotthárdon kezdtem el futballozni, úgy nyolc éves korom óta az Illés Akadémián pallérozódtam – nekem sokat jelent a Haladás, régóta arról álmodtam, hogy a Hali NB I-es futballistája legyek. Most sikerült, de mégsem lehetek maradéktalanul boldog. Mert valahogyan bent kellene tartani a csapatot az élvonalban – kellene már végre egy kis szerencse, egy-két gól, valami, ami átbillenti, nyerő szériába állítja a csapatot. Azt minden csapattársam nevében megígérhetem, hogy amíg van matematikai esélyünk, addig nem adjuk fel, mindent el fogunk követni, hogy Szombathelyen jövőre is NB I-es csapat legyen! 

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink