Szombathelyi Haladás


Nem adják fel!


2019.02.04. 13:20
Pum András

A bentmaradó helytől tíz pontnyira lévő Haladás NB I-es labdarúgócsapatnak játékosai, vezetői bíznak az NB I-es tagságban.

A Haladás-szurkolók egy részénél a szombati, Kisvárda (0-1) elleni mérkőzést után betelt a pohár. A drukkerek a meccs nagy részében derekasan, megállás nélkül szurkoltak az utolsó helyen álló kedvenceiknek, ám a lefújást követően sokuknál elszakadt a cérna. A futballisták elindultak a tábor felé, a tizenhatos vonalánál megálltak és onnan köszönték meg a szurkolást. A kapu mögötti szektorokból ekkor viszont már többek között a „Vedd le a mezt”„ rigmust harsogták a zöld-fehér hívek. A játékosok nem vették le a Haladás-mezt, hanem szép csendesen, lehajtott fejjel besétáltak az öltözőbe.

– Eddig sosem akarták levetetni rólunk a mezt, most ennek is eljött az ideje, de teljes mértékben érthető volt a szurkolók reakciója, – mondta Jagodics Márk, a vasiak saját nevelésű játékosa. – Nem csak a magyar játékosok, hanem légiósaink is értették mit kiabálnak nekünk – ugyanis utóbbiaknak lefordítottam a rigmusokat. A meccs nagy részében parádésan drukkoltak szurkolóink, a végére azonban betelt náluk a pohár. Sem a drukkerek, sem a klub nem érdemli meg ezt a szereplést, ezúton szeretnék a csapat nevében bocsánatot kérni a gyenge teljesítményért. Egyre rosszabb helyzetbe kerülünk, de nem adjuk fel, dolgozunk tovább és majd meglátjuk mi sül ki belőle. Azt szokták mondani, a nehéz helyzetben egy győzelem sokat segít. Nos, ősszel a Fradit 1-0-ra megvertük, mégsem indultunk meg felfelé. Ettől függetlenül egy győzelem tényleg sokat dobna rajtunk, ha másért, nem, azért, mert három ponttal feljebb tudnánk zárkózni.

– Ennél jobban nem lehet megalázni egy játékost, hogy levetetik róla a mezt – mondta Horváth Ferenc, a Haladás vezetőedzője. – Szerintem megvannak arra a megfelelő emberek, akik ezt a mezt levetetik majd a kellő játékosokról, ha szükséges.

A drukkerek egy része szerint ez a hajó elment, a Haladás   nem tudja ledolgozni hátrányát, éppen ezért már most el kellene kezdeni készülni az NB II-re. 

– A szurkolók nagyon elkesedettek – mondta Keringer Zsolt, a Haladás Szurkolói Kör elnöke. – A Kisvárda elleni meccsen ott voltak a csapat mellett. Véleményünk szerint a csapat átalakítása a télen nem sikerült és sokan úgy látjuk, hogy az esélyünk a bennmaradásra már csak matematikailag van. Ennek tükrében higgadtan, reálisan kell értékelni a helyzetet és a Haladás javát és jövőjét szolgáló lépéseket megtenni. 

– Reálisan kell nézni a történetünket – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Nehéz helyzetben vagyunk és érthető, ha a szombati mérkőzés után is összezuhantunk lelkileg. El lehet képzelni, milyen volt a hangulat a mérkőzés után az öltözőben: mindenki csendben, lehajtott fejjel üldögélt a helyén. Természetesen bementem a játékosokhoz, ott a helyük közöttem, bár most én sem tudtam semmi okosat mondani. Egész télen úgy készültünk, ha az első fordulóban a Kisvárda ellen nyerünk, belátható közelbe kerülnek a riválisok. A harcot nem lehet feladni, úgy nem futhatunk neki az előttünk álló 14 fordulónak, hogy majd csak lesz valami, mindegy mit játszunk. Sportemberek vagyunk, most csak az számít, hogy szombaton Pakson győzzünk. A többit majd utána meglátjuk.
 

További hírek

Megtekintés
A portugál gólja

Rui Pedro a vereség miatt nem tudott felhőtlenül örülni első, Szombathelyi Haladásban szerzett találatának.
1 0 0 2019.02.18. 12:38
Megtekintés
Erős ellenféltől kaptak ki a lányok

Női felkészülési labdarúgó-mérkőzésen a Haladás-Viktória FC két góllal kikapott az osztrák elsőosztályú Sturm Graztól.
0 0 0 2019.02.17. 17:03

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink