Szombathelyi Haladás


Saláta Kornél: Fél plusz egy év zöld-fehérben


2019.01.17. 16:40
Pum András

A 40-szeres szlovák válogatott Saláta Kornél fél plusz egy évre aláírt a Szombathelyi Haladáshoz.

A Budapest Honvédtól érkezett védekező középpályás, Holdampf Gergő után újabb játékossal erősödött a labdarúgó NB I. utolsó helyén álló Haladás. A 33 éves, 190 cm magas, 40-szeres válogatott, legutóbb a Slovan Bratislavában futballozó szlovákiai magyar Saláta Kornél csütörtök délután fél plusz egy évre aláírt Szombathelyre.  

– Noha a maribori edzőmérkőzésen csak egy félidőt játszott Saláta, ennyi idő alatt is jó benyomást tett a szakmai stábra, jól futballozott és remekül irányította a védelmet – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Tapasztalt, rutinos, sok nagy csatát megélt játékos, aki nagy segítségünkre lehet tavasszal.  Rajta kívül még egy belső védőt szeretnénk igazolni.

                                        Saláta Kornélt Tóth Miklós ügyvezető igazgató üdvözölte

Aki akár Guzmics Richárd is lehet. Információnk szerint a legutóbb a kínai Jenpien Funde csapatát erősítő 27-szeres válogatott futballistát  megkereste a Haladás. 
– Valóban így van, tettünk ajánlatot Guzmicsnak, várunk a válaszára – mondta Tóth Miklós. 
 

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink