Szombathelyi Haladás


Négy diadal után jó hangulatban készül a csapat


2016.08.26. 12:27
Pum András

Az állapotfelmérő tesztek után hétfőtől újult erővel folytatja a munkát a válogatott világbajnoki selejtezője miatt hosszúra nyúlt szünetben az NB I-es labdarúgó-bajnokság harmadik helyén álló Haladás.

A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 6-án (20.45) a Feröer-szigeteken kezdi meg világbajnoki selejtezősorozatát. Bernd Storck szövetségi kapitány kérésére nem két-, hanem háromhetes szünet van a bajnokságban. A Szombathelyi Swietelsky-Haladás legközelebb szeptember 10-én, a Videoton ellen Felcsúton lép pályára, majd egy hétre rá Sopronban fogadja a Vasast.

Mészöly Géza együttese négy diadal után vonult pihenőre. 

– Négy győzelem után természetesen szívesen játszottunk volna a hétvégén is, de mert úgysem tudunk mit tenni, nyilván alkalmazkodunk a helyzethez – mondta Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. – Abból a szempontból jól jött a pluszpihenő, hogy néhány sérültünk rövidesen felépülhet. Így minden bizonnyal Király Gábor, Angyal Zsolt és Németh Márió is egészséges lesz a felcsúti mérkőzésre, Jánvári Gábor, Ezequiel Calvente és Jagodics Márk játékára viszont továbbra sincs esély. Kedden, szerdán és csütörtökön különböző felméréseken vettek részt a játékosok a nyugat-magyarországi egyetemen, az adatokból majd kiderül, kit mennyire szabad terhelnünk a folytatásban, melyik futballista milyen fizikai állapotban van. 

                                       Nincs gond a hangulattal a szombathelyi csapat edzésén. Fotó: Németh Szabolcs

Bernd Storck egy interjúban kiemelte, sajnálatára a honi klubok közül csupán a Vasas, az FTC és a Haladás méri ugyanolyan módszerrel labdarúgói fizikai állapotát, mint amelyet a válogatottnál alkalmaz.

– Több alkalommal is konzultáltunk a szövetségi kapitánnyal a tesztek miatt, vevők vagyunk az ő módszerére is – fogalmazott Mészöly. – Azért mondom, hogy is, mert nekünk másfajta vizsgálatokat is el kellett végeznünk. S míg a válogatottnál hat-nyolc asszisztens áll rendelkezésre a teszteknél, nálunk egy. Ami a csapat programját illeti, a héten minden nap edzettünk, mára azonban pihenőt kaptak a fiúk, hétfőn találkozunk ismét, akkor már e mért eredmények alapján be tudjuk állítani egyes labdarúgók terhelhetőségét. Egyelőre jó eredményeket kaptunk a fiúk erőállapotáról. Annak ellenére is, hogy sűrű volt az elmúlt hét, az egész csapat fizikai korlátai felett teljesített, most viszont lesz lehetőségünk feltölteni az akkumulátorokat. A négy győzelem után jó hangulatban teltek az edzések, a sikeres meccsek a legjobb motivációs tényezők a még messze lévő következő bajnoki mérkőzésig. Emellett a tréningeken az is tét, hogy a vesztes üdítőt fizet a győztes csapat számára - ezzel is feldobjuk a hangulatot. Terveink szerint jövő hét vége felé egy idegenbeli edzőmeccset is vívunk. 

További hírek

Megtekintés
Volt szombathelyi futballisták a válogatottak élén

A Haladás Viktória korábbi labdarúgója, Rácz Zsófia lett a magyar női U19-es válogatott szövetségi kapitánya. A felnőtteké pedig az egykoron szintén Szombathelyen szereplő Szarvas Alexandra.
0 1 0 2024.03.27. 13:00
Megtekintés
Háromgólos siker

A Vas vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában a Szombathelyi Haladás II. 3-0-ra verte a Vasvárt.
0 0 0 2024.03.25. 15:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink