Szombathelyi Haladás


Egyetlen gól döntött


2018.11.18. 10:00
haladas.hu

A női labdarúgó NB I. 11. fordulójában a Haladás-Viktória FC az MTK otthonában szerepelt.

MTK Hungária–Haladás-Viktória FC 1-0 (1-0). – Monor, 100 néző, női NB I-es labdarúgó-mérkőzés, vezette: Tamási.
MTK: Szőcs – Molen, TURÁNYI, Tóth B., Demeter – Csányi, CAPPUZZO, Oláh (Nagy L., 69.), Pinczi – Magyarics (Palkovics, 23.), Czellér (Vasas, 88.). Edző: Cseh András.

Haladás-Viktória: BÍRÓ – TÓTH A., Balogh, Tálosi, Kiss Zs. – Fábián (Sitku, 62.) – Szakonyi, Manhart (Fördős, 40.), Rácz, Öreg – Siklér. Edző: Simon Attila.

A hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, a szombathelyiek álmosan kezdték a mérkőzést. Jobbára mezőnyben folyt a játék, a kapuk egészen a 22. percig nem forogtak veszélyben. Ekkor egy nagy védelmi hibát kihasználva vezetést szereztek a kék-fehérek. Egy jobb oldali bedobás négy vasi játékos között landolt, a labdát azonban mégis a hazaiak támadója szerezte meg, aki középre adott, a rövid saroknál érkező Cappuzzo pedig a kapu bal oldalába helyezett (1-0). A gól után sem pörögtek fel a vasiak, továbbra is csak erőlködtek: a középpályás-védekezésük nem működött, míg támadásban pontatlanok voltak. 
Szünet után feljebb tolta állásait a vendégegyüttes, ám ez nem volt elég arra, hogy komoly helyzetet alakítson ki. A szombathelyiek próbálkoztak ugyan, de ezen a napon ez kevés volt. Az MTK megérdemelten a minimális győzelmet. - Gólszerző: Cappuzzo (22.).

                                                         Tóth Alexandra jól játszott az MTK ellen

Simon Attila: – Sajnálom, hogy az egy héttel ezelőtti jó és eredményes játékot nem tudtuk megismételni. Fizikálisan ezúttal nem voltunk jó állapotban. Nekünk és a fővárosiaknak sem volt igazán helyzetük, ők egyetlen lehetőségüket gólra váltották, s ezzel nyertek.

További eredmények: Diósgyőri VTK–Astra 4-0, Magyar Labdarúgó Egylet–Győri ETO 0-4,

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink