Szombathelyi Haladás


Footgolfoztak a fiúk


2018.10.11. 19:30
haladas.hu

Csapatépítő programon vett részt Zsirán a Szombathelyi Haladás. Halmosiék footgolfozással kapcsolódtak ki.

Csapatunk vezetőedzője, Horváth Ferenc úgy döntött: jót tehet a játékosoknak egy kis lazítás, kikapcsolódás. Így a zöld-fehérek csütörtök délelőtt a zsirai footgolf-pályát látogatták meg. A footgolf lényege: a füves pályán a futballabdát a lehető legkevesebb számú rúgással eljuttatni a pálya végén található lyukba. A jó hangulatú program után hazafelé Bükfürdőn,a Fürdő Étteremben ebédeltek a szombathelyiek.

– Néhány csapattársam korábban már kipróbálta ezt a sportágat, nekem viszont még új volt – mondta Jagodics Márk, a Haladás középpályása. – Bevallom, nagyon megtetszett, azt nem mondom, hogy most elsőre olyan szuperul ment, de mivel nagyon élveztem, elhatároztam, máskor is eljövök ide. Ennél is fontosabb, hogy együtt volt a csapat, az ilyen apró, de mégis nagyon hasznos dolgok - mint a mai program is - segíthetnek abban, hogy a bajnokságban elinduljunk felfelé a táblázaton.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink