Szombathelyi Haladás


Az első Gaál-gól


2018.08.06. 20:30
Pum András

A múlt szombaton a Ferencváros ellen gólt szerző Gaál Bálint szerint a Szombathelyi Haladásnak elsősorban a hazai meccseit kell behúznia.

Úgy tűnik, a bő egy hete igazolt Gaál Bálintnak nem kellett sok idő, hogy visszarázódjon régi közegébe. A Vasastól Szombathelyre visszatérő támadó a második fordulóban az Újpest ellen kétszer is gólhelyzetbe került, ám akkor még hibázott. Szombaton viszont már nem: az FTC ellen megszerezte első gólját régi-új Haladás-játékosként. Gaál csupán góljának örülhetett, hiszen csapata 3-1-re kikapott a Ferencvárostól.

– Az első félidőben amit elterveztünk, azt egy hibától eltekintve sikerült is végrehajtanunk – mondta Gaál Bálint. – Célunk volt ugyanis, hogy ne engedjük könnyen helyzetbe kerülni a hazaiakat. Nos, csupán egy ziccerük volt, ám azt sajnos Varga Roland révén kihasználták. Mi könnyen elszórtuk a labdákat, keveset passzoltunk, sokszor feleslegesen ívelgettünk előre. A szünetben Michal Hipp bosszús volt, ő is úgy látta: ezt a Fradit meg lehet verni. A pihenő alatt egy kicsit változtattunk a felálláson, és a szünet után szinte egyből gólt is szereztünk. Hogy milyen volt belülről a gólom? Rácztól kaptam egy keresztlabdát, láttam, hogy Mészáros beindul a jobb oldalon, igyekeztem a védők mögé belőni a labdát. Sprinteltem a kapu elé és kiabáltam, hogy passzoljon vissza. Szépen visszakaptam a labdát, és az Újpest elleni meccstől eltérően ezúttal nem a rövid, hanem a hosszú sarkot céloztam meg. Nagyon örülök, hogy sikerült megszereznem első gólomat. Sajnos utána kettőt hibáztunk, az FTC pedig mindkétszer büntetett. Sajnálom, hogy kikaptunk, mert noha mindenki tisztában volt vele, hogy nekünk nem a Groupama Arénában kell nyernünk, ebben a meccsben jóval több volt. Persze ezért is jó csapat a Fradi, mert könyörtelenül megbünteti ellenfele hibáit. Pozitívum, hogy helyzeteket alakítottunk ki, szünet után pedig már jobban is futballoztunk.

Három meccsen mindössze egy pontot szerzett a Haladás: ez minden, csak nem jó rajt.

– Természetesen mi sem így képzeltük el a kezdést – folytatta Gaál. – Bár azt tudtuk, hogy a tavalyi első négy helyezettből hárommal játszunk, ráadásul kettővel idegenben. A három bajnoki közül az Újpest-meccsel kapcsolatban van bennem jókora hiányérzet, a lilák ellen nyernünk kellett volna. Ám felesleges már ezen polemizálni, előre kell tekintenünk. A hazai meccseinket hoznunk kell, és akkor nyugodtabban utazhatunk idegenbe. Szombaton a Rohonci úton a Puskás Akadémiát le kell győznünk, egy siker nagy lökést adhat.

További hírek

Megtekintés
Volt szombathelyi futballisták a válogatottak élén

A Haladás Viktória korábbi labdarúgója, Rácz Zsófia lett a magyar női U19-es válogatott szövetségi kapitánya. A felnőtteké pedig az egykoron szintén Szombathelyen szereplő Szarvas Alexandra.
0 1 0 2024.03.27. 13:00
Megtekintés
Háromgólos siker

A Vas vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában a Szombathelyi Haladás II. 3-0-ra verte a Vasvárt.
0 0 0 2024.03.25. 15:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink