Szombathelyi Haladás


A Haladás-Viktória FC programja


2018.07.12. 16:00
haladas.hu

Augusztus 18-án rajtol a női labdarúgó NB I 2018/2019-es szezonja

Mint arról korábban már beszámoltunk, változott a lebonyolítás: a férfi NB I-hez hasonlóan a nőknél is három kört rendeznek, azaz 21 mérkőzést vívnak a csapatok. Ezt követően az első-második és a harmadik-negyedik oda-visszavágós rendszerben játszik a helyezésekért. Az 5–8. helyen záró csapatok számára véget ér a bajnokság, az utolsó búcsúzik az első osztálytól.

Ami az idei mezőnyt illeti, az Újpest a tavalyi bajnokságban kiesett, az utolsó előtti, hetedik helyen zárt Kóka pedig megszűnt. Az Újpest helyén az NB II keleti csoportjának bajnoka, a Szeged szerepel, a kókai­ak helyett pedig a nyugati csoport elsője, a Pécs indul. Ősszel 12, tavasszal kilenc fordulót rendeznek, az őszi idény december 1-jén zárul. A Haladás-Viktória hazai mérkőzéseit a Király Sportlétesítményben vívja, ám elképzelhető, hogy a nyitófordulóban az FTC-t a Haladás Sportkomplexumban látja vendégül.

A Haladás-Viktória FC mérkőzései (a pontos kezdési időpontok még nem ismertek, és a napok is változhatnak). 1. forduló, augusztus 18.: Haladás-Viktória FC–FTC. 2. forduló, 25.: Győri ETO–Haladás-Viktória. 3. forduló, szeptember 8.: Haladás-Viktória–Astra. 4. forduló, 15.: Haladás-Viktória–MTK. 5. forduló, 22.: Diósgyőr–Haladás-Viktória. 6. forduló, 29.: Haladás-Viktória–Pécs. 7. forduló, október 13.: Szeged–Haladás-Viktória. 8. forduló, 27.: FTC–Haladás-Viktória. 9. forduló, november 3.: Haladás–Győri ETO. 10. forduló, 10.: Astra–Haladás-Viktória FC. 11. forduló, 17.: MTK–Haladás-Viktória. 12. forduló, december 1.: Haladás-Viktória–Diósgyőr.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink