Szombathelyi Haladás


Hollandiából igazolt a Haladás-Viktória


2018.07.10. 16:00
haladas.hu

Megkezdte a felkészülést a 2018/2019-es bajnokságra a Haladás-Viktória FC női NB I-es labdarúgócsapata. A vasiak szerződtették a 76-szoros válogatott Rácz Zsófiát.

A Simon Attila irányította Haladás-Viktória FC hétfőn kezdte el a felkészülést a következő bajnokságra. A magunk mögött hagyott szezonban a magyarkupa-fináléba, illetve a bajnokságban a négy közé kerülést tűzte ki célul a vasi csapat. Előbbiben a döntőbe kerülésért vívott meccsen búcsúzott, a bajnokságban pedig az ötödik helyen zárt. Azaz nem sikerült elérni a célt.

– Közös a felelősségünk abban, hogy nem sikerült teljesítenünk az elvárásokat – mondta Simon Attila, a szombathelyiek vezetőedzője. – Nekem a múlt évem volt az első, amelyet női csapatnál töltöttem, és mostani fejjel már egy-két dolgot másként tennék. Például keményebben fognám a lányokat, és a korábbinál intenzívebb edzéseket vezényelnék. Na, majd most…Másrészt az újonc Diósgyőr alaposan megerősödött, az egyik legerősebb játékosállomány volt a borsodi csapaté. Így a miskolciak is beszálltak a négy közé kerülésért zajló versenybe, és végül – csakúgy, mint a kupában – megelőztek minket. A következő bajnokságban – megerősödve és tanulva az előző év hibáiból – mindenképpen a legjobb négy között szeretnénk végezni. A kupában rengeteg függ a sorsolástól, de szeretnénk a lehető legtovább eljutni.
A vasiak hétfő késő délután, a Király Sportlétesítményben kezdték el az edzéseket. Ketten távoztak: a kapus Császár Hanna és a védő Kun Barbara máshol folytatja pályafutását. Az érkezők: a 19 éves belső és bal oldali védőként bevethető MTK-nevelés, Sitku Boglárka legutóbb az NB II második helyén végző Kelen SC-ben futballozott. Balatonfüredről pedig visszatért a korábbi kapus, Dömsödi Petra. S a legnagyobb fogás: a 2006 és 2012 között a Viktóriában, legutóbb a holland PSV Eindhovenben futballozó 76-szoros válogatott középpályás, Rácz Zsófia is a vasiakat erősíti az előttünk álló bajnokságban. A szakmai stábban is volt változás: válogatottbeli teendőit már nem tudta összeegyeztetni az itteni munkával az erőnléti edző, Tischler Zsófia, így távozott. A kapusedzői poszton pedig Varga Zoltánt Kutasi Csaba váltotta.

– Rácz Zsófiát senkinek sem kell bemutatni, leigazolása nagyon nagy nyereség számunkra – mondta Simon Attila. – Sitku Boglárka is ügyes futballista, a női labdarúgás napján figyeltem fel rá, ballábas játékos, emellett intelligens ember. Kész a keretünk, több játékost már nem igazolunk, és vélhetően távozónk sem lesz már. Ami a felkészülést illeti, az első három héten mindennap este fél hétkor edzünk, kedden, szerdán és csütörtökön délelőtt konditeremben készülünk. Szombatonként pedig komoly külföldi csapatok elleni edzőmeccsekkel gyakorlunk.

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink