Szombathelyi Haladás


Győzelemmel zárták a bajnokságot a lányok


2018.06.03. 22:00
Pum András

A női labdarúgó NB I. helyosztójának harmadik felvonásán a Haladás-Viktória lehengerlő játékkal szerezte meg az ötödik helyet.

Haladás-Viktória FC-Astra-4IG-HFC 4-2 (2-0). – Szombathely, Király Sportlétesítmény, 80 néző, női NB I-es labdarúgó-mérkőzés az 5-6. helyért, vezette: Juhász.

Haladás-Viktória: Bíró – Balogh, TÁLOSI, Fördős, Kiss Zs. (Kovács V., 82.) – Csidei, Fábián, TÓTH A. – Szakonyi (Király, 86.), SIKLÉR, Öreg (Pupos, 85.). Edző: Simon Attila.

Astra: Farkas – Rozmis, Krascsenics, Szabó B., Gál – Sümegi, Kubitsch (Szennai, 46.), Véninger, Dikanová – Gelb, Halászi (Tatai, 77.). Edző: Dombó János.

Remekül kezdték a mérkőzést a szombathelyiek, kapujukhoz szegezték ellenfelüket. Negyedóra elteltével Szakonyi jobb oldali beadását Siklér vágta a hálóba (1-0). Támadásban maradtak a hazaiak, a vendégek nem jutottak el Bíró kapujáig. A 45. percben Tálosi ívelt a védők mögé, Balogh pedig a hálóba helyezett (2-0). Szünet után nem sokkal szépítettek a vendégek, de örömük mindössze szűk negyedóráig tartott. A vasiak megrázták magukat, a 73. percben a tizenhatoson belül ide-oda pattogó labdát Tóth az ötösről az üres kapuba vágta (3-1). Kétgólos előnye birtokában sem állt le a Viktória: egy támadás végén Tóth balról középre fejelt, Siklér pedig csukafejessel továbbított a hálóba (4-1). A ráadásban szépített az Astra, de ez nem osztott-szorzott. A három helyosztó mérkőzés közül a vasiak ezúttal futballoztak a legjobban, győzelmükhöz nem férhet kétség. Gólszerző: Siklér 2 (15., 74.), Balogh (45.), Tóth A. (73.), illetve Gelb (60.), Sümegi (91.).

Simon Attila: – Annak ellenére, hogy a kitűzött célt, a négy közé kerülést nem tudtuk teljesíteni, úgy érzem, ami bennünk volt, kihoztuk magunkból. A helyosztón a lányok viszont mindent megtettek, hogy megszerezzük az ötödik helyet.

Az egyik csapat két győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-1 a Haladás-Viktória javára.

A bajnokság végeredménye: 1. MTK, 2. FTC, 3. Diósgyőr, 4. Győr, 5. Haladás-Viktória, 6. Astra, 7. Kóka, 8. Újpest. Az újpestiek búcsúztak az első osztálytól.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink