Szombathelyi Haladás


Németh Márió: Újabb három év zöld-fehérben


2018.05.17. 17:50
Pum András

Csapatunk támadó középpályása 2021. június 30-ig meghosszabbította lejáró szerződését.

Jagodics Márk és Kovács Lóránt után újabbb labdarúgónk hosszabbította meg nyáron lejáró kontraktusát. A 23 esztendős, a Lurkóban, majd az Illés Akadémián pallérozódott, korábbi korosztályos válogatott Németh Márió csütörtök délután három esztendővel, 2021. június 31-ig meghosszabbította a bajnokság végén lejáró kontraktusát. Németh eddig 106 NB I-es mérkőzésen 12 gólt szerzett. 

- Először tavaly nyáron ültünk le a vezetőkkel tágyalni, majd a kövekező komolyabb megbeszélésre télen került sor – mondta Németh Márió. – Akkor még nem tudtunk megegyezni, így meghallgattam más ajánlatokat is – itthonról, több helyről, az első osztályból kerestek. Ám mindig is a Haladás élvezett elsőbbséget – örülök, hogy sikerült megállapodnunk a vezetőkkel és biztos jövőképet látok magam előtt. Szeretek itt futballozni, szeretném a továbbiakban is a Halit segíteni. Mióta sérülésem óta visszatértem, érzem, hogy még nem a régi Németh Máriót láthatják a szurkolók, nem megy olyan gördülékenyen a játék, de azon dolgozok, hogy ez változzon és jöjjenek az extra megoldások is.

 

- Ami a szombati meccset illeti, nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen az Újpest jó és szervezett együttes – folytatta Németh. – Viszont úgy gondolom, fél szemmel már a jövő szerdai Magyar Kupa-döntőre koncentrál ellenfelünk – ez pedig a malmunkra hajthatja a vizet. Mi igyekeztünk gyorsan elfelejteni a Videoton elleni mérkőzést, a mester is csak röviden hívta fel a figyelmünket a hibákra és kérte, hogy előre nézzünk. Hazai pályán remekül szerepelünk, biztos vagyok bent, hogy ellenfeleink nem szívesen jönnek Szombathelyre, mert tudják: nem sok babér terem számukra. Mi viszont hazai mérlegünk miatt önbizalommal telve léphetünk pályára. Sikereinkben nagy szerepük van remek drukkereinknek is, akik ha holtponton vagyunk, szurkolásukkal erőt adnak. Érdekes, de az Újpest ellen még sosem lőttem gólt, sőt, még gólpasszt sem adtam. Remélem, szombaton megtörik a jég.

- Örülünk, hogy Márió továbbra is a Haladást erősíti, nagyon fontos és jó játékosunk, aki saját nevelésű, az Illés Akadémián nevelkedett futballista. Onnan került felnőtt csapatunk keretébe - sok sikert kívánunk pályafutásához - mondta Illés Béla sportigazgató.

További hírek

Megtekintés
Soroksáron a Haladás

A Merkantil Bank Liga labdarúgó NB II. 26. fordulójában vasárnap 16 órai kezdettel a Szombathelyi Haladás a Soroksár SC vendége lesz.
0 0 0 2024.03.29. 10:20
Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink