Szombathelyi Haladás


A kupadöntő a tét


2018.03.23. 14:05
Pum András

A női labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében szombaton 15 órakor a Haladás-Viktória FC a diósgyőri atlétikai stadion műfüves pályáján a Diósgyőri VTK vendége lesz.

Két héttel ezelőtt bajnokin már összecsapott a két együttes, akkor a diósgyőriek 3-0-ra nyertek, elütve ezzel a Haladás-Viktóriát a felsőháztól. Ezúttal sem kisebb a tét: a győztes Magyar Kupa-döntőt játszhat. A hazaiak a kupában a Kőbányát 13-0-ra, a Nyíregyházát 8-0-ra verték, míg a vasiak a Szeged 3-1-es, és a Pécs 5-0-s legyőzésével jutottak a négy közé. A fináléba kerülés egy meccsen dől el, esetleges döntetlen után egyből büntetők következnek.

– Természetesen nem lehet más célunk, mint a döntőbe kerülés – mondta Simon Attila, a szombathelyiek vezetőedzője. – Mindenképpen szeretnénk elkerülni, hogy a diósgyőriek úgy átrohanjanak rajtunk a meccs elején, mint legutóbb. Megszerveztük a játékunkat, nem akarunk nagy teret hagyni nekik. Nehéz mérkőzést, és győzelmet várok. Csidei Klaudia munkahelyi elfoglaltsága miatt nem játszhat, Fördős Beatrix az U17-es válogatottal készül, Harsányi Andrea térdműtétje után lábadozik.
Összeállítás: Bíró – Kiss Zs., Balogh, Tálosi, Kopcsándi – Tóth A., Fábián, Manhart – Szakonyi, Siklér, Öreg.

                          Fábián Dóra jó játékára szükség lesz Diósgyőrben Fotó: Vas Népe/Nagy Jácint

A vasiak szombat kora délután útra keltek, az éjszakát Mezőkövesden töltik.

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink