Szombathelyi Haladás


Hazatértek Halmosiék


2018.02.28. 16:10
Pum András

Szerdán az Illés Akadémiáról átköltözött az új Haladás-stadionba a Szombathelyi Swietelsky-Haladás NB I-es labdarúgócsapata.

Az új Haladás-stadion építése miatt közel két évig Sopronban rendezték hazai bajnokijaikat a zöld-fehérek. Az első soproni találkozót 2016. február 27-én, az utolsót 2017. október 4-én játszották a Hűség Városában. Azóta két meccset vívtak Halmosiék az új, Rohonci úti stadionban, ám változatlanul az Illés Akadémián bérelt konténerekben öltöztek és az akadémián tréningeztek. Eddig. Szerdán  a szombathelyi közgyűlés elfogadta az önkormányzati tulajdonban lévő Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Kft. üzleti tervét, melyben 2019. június 30-ig szóló megállapodást köt a stadion üzemeltetéséről a futballklubot tulajdonló Szombathelyi Haladás Kft-vel. Ennek értelmében a klub szervezi a mérkőzéseket a stadionba, árulja a jegyeket, bérleteket, a csapat pedig ott edzhet. Így tehát a játékosok, edzők a napokban visszaköltözhettek a Rohonci útra. 

– Mindannyian nagyon vártuk már ezt a napot – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Hosszú volt az elmúlt két év vendégségben, hiszen az Illés Akadémián edzettek a játékosok, Sopronban játszottuk a hazai mérkőzéseinket, s volt, hogy meccs előtt ott is tréningeztünk. Tehát abszolút kétlaki életet éltünk, ráadásul a 12 csapatos bajnokság nagyon kiegyenlített és erős: mindezek tükrében még nagyobb szó az elmúlt időszak teljesítménye. Várakozáson felül szerepelt a csapat. Az edzések döntő részét a jövőben is az Illés Akadémián tartjuk, hiszen a stadion kialakítása miatt lényegesen kevesebbet süti a nap a gyepszőnyeget, mint korábban. Ezért aztán kímélni kell. Természetesen szeretnénk minél többet a centerpályán készülni, de azt tudni kell, hogy hétközben a külföldi csapatok zöme sem a stadionban, hanem az edzőközpontban tréningezik. 

Michal Hipp, segítőjével Pinte Attilával már a Rohonci úton, az edzői szobában készíti fel csapatát a Vasas ellen Fotó: vaol.hu/Unger Tamás

– A Haladás egyenlő a Rohonci úttal – szögezte le Halmosi Péter, a vasiak 35-szörös válogatott csapatkapitánya. – Ez a stadionunk, az otthonunk, hazatértünk. Mondtam is az öltözőben a többieknek: ismét futballistának érzem magam. Persze még be kell laknunk az öltözőt, a kiszolgáló helyiségeket, a stadiont, de örülünk, hogy itt lehetünk. Nem volt egyszerű a helyzetünk, mert az Illés Akadémián bérelt konténerek a rendszeres használat miatt egyre rosszabb állapotba kerültek, így az utóbbi időben már nem minden igényünket elégítették ki. Persze, dolgoztam már sokkal rosszabb körülmények között, egyáltalán nem panasznak szánom. Sajnos a pályaviszonyok továbbra sem ideálisak, nem egyszerű, hogy egész héten műfüvön készülsz, szombaton pedig ilyen-olyan minőségű gyepen kell futballoznod. De a lényeg, hogy végre hazatértünk.

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink