Szombathelyi Haladás


Lurkó: Első hely Ausztriából, második Zalából


2018.02.02. 16:20
Pum András

Ausztriában nyolc csapat közül az első, míg Zalában hat együttesből a második helyen végzett a Lurkó UFC U8-as illetve U9-es alakulata.

Hét osztrák klub mellett egyedüli külföldi együttesként a Lurkó UFC vett részt az ausztriai, gratweini nemzetközi U8-as labdarúgó-teremtornán. A csapatokat két négyes csoportba sorsolták. A Pados József–Szabó Erika vezette vasiak a házigazda Gratwein „A”-t 5-0-ra, a Ries Kainbachot 2-1-re, az Union Liebenaut 3-0-ra verték, így első helyen jutottak az elődöntőbe, ahol a másik csoport másodikjával, a Gratwein „B” együttesével találkoztak. A vasiak simán, 2-0-ra nyertek.

A fináléban a Hausmanstatten együttesével csaptak össze a vasiak. A rendes játékidő 1-1-es döntetlennel végződött, büntetőkkel a szombathelyiek győztek. 


Az első helyezett Lurkó. Állnak, balról:  Mihók Martin, Németh Ádám, Gombos Zalán, Rajtosics Hunor. Guggolnak: Pék Zalán, Módly Samu, Reiber Marcell, Lajos Botond, Elöl: Szalay Bendegúz. Edző: Pados József. Fotó: Pékné Dobronics Ilona

Zalaegerszegen a Szabó Rezső nemzetközi utánpótlás-emléktornán hat U9-es csapat vett részt – körmérkőzéses rendszerben zajlott a viadal.

A vasiak három győzelem – ZTE 5-0, Siófok 2-1, Vasas 2-1 – mellett egy-egy döntetlent és vereséget (Slaven Belupo 0-0, Videoton 1-2) gyűjtöttek be. Catalin Azoitei csapata így a második helyen végzett, a legjobb kapusnak Szalai Horváth Alexet (Lurkó) választották.

A második helyezett Lurkó. Állnak, balról: Horváth Valentin, Erdélyi Lorenzo, Nyári Olivér, Szalai-Horváth Alex, Andor István, Tompa Ádám, Azoitei Catalin edző. Térdelnek: Hideg Botond, Sági Fruzsina, Vert Zsolt, Farkas Bendegúz, Héra Szilárd. Fotó: Horváth-Parrag Emília

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink